Pár Szó Rólam
Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Marczy Tamás vagyok, 1980 november havában láttam napvilágot. Tanulmányaimat Budapesten kezdtem a Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában, aztán Vácott folytattam a Piarista Gimnáziumban, végül a Madách Imre Gimnáziumban zártam az érettségi vizsgáimat. Főiskolai tanulmányokat a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, és a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytattam, melyeket végül megszakítottam. Ennek ellenére a terveim közt szerepel a diplomaszerzés, immáron kizárólag egészségügyi vonalon.
Masszázzsal, illetve magával a gyógymasszázzsal 2006 márciusa óta foglalkozom. Gyakorlatomat a Danubius Health Spa Resort Helia Conference Hotel gyógyászatán és a Dandár Gyógyfürdőben szereztem. Nagyszerű oktatóim között tudhatom: Maturicz Veronika (Danubius Hélia), Filó Márylá (Danubius Hélia), Bándi András (BM Kórház), és Horváth János (Dandár Gyógyürdő) masszőröket. Széleskörű szakmai tudásuk, emberségük, és a velük eltöltött közös munka csak megerősített abban, hogy jól választottam pályát.
A tanulás azonban nem ért véget a bizonyítvány megszerzésével. Folyamatos továbbképzéseken veszek részt, melyekkel tudásomat napra készen tartom. S bár pályám elején járok, mégis azt gondolom a legszebb és leghálásabb munkakör emberek gyógyulásán fáradozni és segédkezni. Ki merem ezt jelenteni úgy, hogy a jó mellett vannak keserű tapasztalataim is az emberekkel való foglalkozás terén. Szerintem minden munkának vannak nehézségei. Ha ezeket a nehézségeket valóban le akarjuk, akkor le is fogjuk tudni küzdeni. Csak így vehetjük észre a benne rejlő apró örömöket, és csak ezután ér majd valamit a munkánk, vele az én munkám is.